Egy friss tanulmány rámutatott, hogy az afrikai kontinens keleti része egyre jobban leszakad az anyakontinensről. A 2018 márciusában lezúduló esőzések hatására Délnyugat-Kenyában egy több kilométeres hosszú repedés keletkezett ennek hatására, megerősítve azt a már korábban bebizonyított megállapítást, hogy a kontinens keleti része idővel leválik, ennek következtében egy külön sziget fog létrejönni.
Az újdonság viszont az, hogy a Hasadékvölgyben, amely az afrikai és az indiai (a jövőbe a szomáliai) tektonikus lemez között van, a távolodás gyorsabb, mint azt korábban gondolták, de így is évmilliókba fog telni, míg Szomália, Etiópia, Kenya és Tanzánia egy része leválik az afrikai kontinensről.
David Adede geológus elmondása szerint a két lemez évente 2,5 cm-t távolodik egymástól. De azt, hogy a jövőben milyen mértékben fognak bekövetkezni változások az adott területen, ahhoz még több szakértői vizsgálatra, kutatásra lenne szükség.
A Hasadékvölgyben mindig is aktív földmozgási mechanizmusok zajlottak és zajlanak, ezért nem ritkák a földrengések, a földcsuszamlások és a vulkáni aktivitás is kimutatható.
A geológus közölte, az érintett terület 6 ezer km hosszú és 60 km széles, azaz a Vörös-tengertől egészen a Zambézi folyóig terjed.