Egy új kutatás világított rá a hátborzongató tényre.



A népi hiedelmek is úgy tartották, hogy a kutyák és macskák látják a halált, és képesek valamilyen módon a túlvilágot érzékelni.
A kétezres évek előtt is számos kutatás irányult arra, hogy eme érzékelést, az állatok úgynevezett hatodik érzékét valahogy meg tudják fejteni.

Képesek például iránytű nélkül tájékozódni, igaz ezt ma már biológiailag is meg tudjuk magyarázni, ugyanakkor az még mindig nem tiszta, hogyan képesek megérezni a gazdájuk jelenlétét, hihetetlenül nagy távolságokból. A kutyák és macskáék ugyanis akár több száz kilométerről a gazdi után eredhetnek, még akkor is, ha az mozgásban van.

A volt Szovjetunió országaiban egy kutatás közvetett bizonyítékokkal szolgált arra, hogy a földrengést a kutyák, macskák, szamarak, szárnyasok képesek előre megérezni. A háziállatok ilyenkor agresszívvé válnak, nem hajlandók enni, és hirtelen menekülni akarnak. A vadállatok ellenben elvesztik természetes bizalmatlanságukat az emberrel szemben. A madarak, patkányok és egerek, sőt az akváriumi halak is furcsán viselkednek, szinte keresik az ember közelségét.

Az állatoknál figyelték meg azt egy időben, hogy néha a falat bámulják, és merednek maguk elé, morognak vagy fújnak. Ekkor merült fel először, hogy egy másik világ interferálhat a miénkkel, és ezt ők valahogy érzékelik.

A népi hiedelem szerint képesek a halált is megérezni, így a halottakat is látni...

A tudomány a kétezres évek után sem tudta megfejteni, hogy hogyan képesek az állatok megérezni a halált, de biztosak benne, hogy érzik. Nem csak arról van szó, hogy időnként szellemeket láthatnak, hanem arról, hogy a természetben élő állatok, de még a háziállatok is képesek előre érezni a véget. Ilyenkor elvonulnak, és magányosan halnak meg.

Kutatók nemrég áttörést értek el, ugyanis bebizonyították, hogy az állatok, de még az ember is érzi a halál szagát. A halált ugyanis biokémiai folyamatok jelzik előre, mely az orrunkon eljutva az agyba tudatosítja a halál folyamatát.
Így az úgynevezett hatodik érzék tényleg működhet az állatokban, de még az emberben is.

Ha a halál folyamatát érzékelni tudjuk - márpedig erre bizonyítékokat találtak a kísérlet és az utána elvégzett tanulmány során -  akkor egyértelműen mutatja azt, hogy van egy érzékszerveinken felül álló érzékelés, mely túlmutat a fizikailag érzékelhető világunkon. Ebben valamiért az állatok sokkal kifinomultabbak.