A negevi Ben-Gurion Egyetem és a Szoroka Egyetemi Kórház kutatói egy Las Vegas-i orvosi konferencián számoltak be eredményeikről a közelmúltban. A tanulmányhoz az 50 éven felüli nők terhességi komplikációit vizsgálták meg abból a szempontból, hogy a fiatalabb anyákhoz képest van-e különbség és növekszik-e kockázat. A kutatók megállapították, hogy az orvosi és technológiai fejlődésnek köszönhetően – beleértve a mesterséges megtermékenyítést és a petesejt beültetést – az az életkor, amelyben a nők még szülőképesek, fokozatosan kitolódott.
“Úgy tűnik, a gyermekszüléssel kapcsolatban az ötven az új negyven” – jelentette ki Ejal Seiner, a Szoroka kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának igazgatója, a kutatócsoport tagja.
A tanulmány során a Szorokában zajlott 242 771 szülést vizsgáltak meg, ezek közül 234 824 esetben – 96,7 százalék – az anya negyvennél fiatalabb volt. A fennmaradó szüléseknél a 40 és 50 közötti anyák és az 50 feletti anyák eseteit vetették össze.
Olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a koraszülés, a terhességi cukorbetegség, a magas vérnyomás és a császármetszés. Arra is figyeltek, hogy az újszülött milyen egészségi állapotban jött világra, mekkora volt a halandóság és mennyire volt veszélyes a szülés.
A kutatók megállapították, hogy minden komplikációnak magasabb kockázata volt a 40 évesnél idősebb nőknél, mint a fiatalabbaknál. Ugyanakkor kiderült, hogy az 50 évesnél idősebb nőknél nem növekedett a kockázat a 40 és 50 közöttiekhez képest.
Sejner azonban hangsúlyozta, hogy a 40 éven felüli nők terhességét különös figyelemmel kell kísérni, az 50 éven felüliekére pedig még jobban oda kell figyelni.